2009. május 27., szerda

MÁJUS 27 - M VAN AZ IZRAELI RÁGALMAK MÖGÖTT?


A zsidók bosszút forralnak a boliviai kormány és az ország ellen

Bolívia és Izrael több hónappal ezelőtt megszakította a diplomácia kapcsolatokat. A cionisták barátai most úgy döntöttek, hogy kötelet dobnak Bolivia nyakába, azzal az alaptalan állítással, hogy uránt szállítanak Iránnak. Ezzel csak az izraeli terrorról szeretnék elterelni a figyelmet. Történik ez több hónappal azután, hogy Izrael a palesztin civilek meggyilkolását végezte az izraeli kormány parancsára, ahol több mint ezer nőt és gyermeket gyilkoltak meg Ancion-nál. Izrael és a kormány jogászai, az "intelligencia" úgy határozott, hogy visszadobják a kesztyűt Bolíviánk, amiért megszakította kapcsolatait Izraellel és most ezt azzal a semmivel akarják föltölteni, hogy Bolivia úgymond uránt szállított Iránnak. Ha legalább Bolívia folytatna nukleáris programot vagy kereskedelmi hasznosítását ezen uránnak, akkor lehetne erre valami kifogás. Bolíviában van urán, ez létezik. És azt is tudjuk, hogy ezt az amerikaiak használják ki már 50 éve. Sajnos az ország nehéz gazdasági helyzete teszi ezt vonzó ipari felhasználásra. Ezt a talajt húzta most az Izrael-i hírszerzés gyanúba. Ezzel egyrészt fenyegető árnyékot akartak az országra vetni, másrészt az elszakadási erőket nyugtatták meg ezzel a riogatással. Az újságok és a nemzeti média félretájékoztatása gyorsan ment. Megtöltötték a lapokat ezzel a hírrel, hogy a lapok kevesebbet foglalkozzanak azzal a sokkal fontosabb vizsgálattal, amit az ügyészség és a parlament folytat. De ezeknek a bűncselekményeknek a hírét úgy kívánják elvégezni (Costas, Marincovic, Dabdoub és mások), hogy ezek túl nagy alakoknak látszódjanak, hogy emögött az emberek botrányokat lássanak meg. Bár egyértelmű az, hogy az izraeli hírszerzés nem volt érdekelt abban, hogy az igazság vagy a hamisság panaszt tegyen, a lényeg az, hogy elvonja a lakosság figyelmét az ennél fontosabb ügyekről. Szomorú ez. És ez is azt mutatja, hogy Bolivia nemzetközi ellenségei támadásokat folytatnak. Nem meglepő az, hogy az izraeli hírszerzés volt az, amelyik még aktívabban működik az országban. És el akarják hallgattatni azt, hogy Bolívia a nemzetközi hírekbe belevegye azt, hogy az Izrael-i hadsereg hadüzenet nélkül gyilkolta az embereket Palesztinában. Az ENSZ figyelembe vétele nélkül. Izrael nem akarta, hogy Bolivia felhívja a békére a figyelmet és tudassa ezt a nemzetközi közösséggel. Mint a bohócok olyan az izraeli hírszerzés, kimondta ezt Qintana, amit mások nem hittek volna. (Indymedia Bolivia, maj.27)