2009. május 22., péntek

MÁJUS 22 – KIK TÁMOGATJÁK A TERRORIZMUST BOLIVIÁBAN?



A kormány azt mondja hogy, akik elutasítják a vagyonelkobzási rendeletet, azok a terrorizmust támogatják. Különösen Oscar Ortizt (zsidó) emelték ki, aki a szenátus elnöke és minden kormányintézedést csak bírálni szokott. Mióta ez az ügy tart Ortiz úr csak a kormányt szapulta minden megnyilatkozásában. (hoybolivia.com alapján, maj.21) Kép: Ortiz


ÚJBÓL KIHALLGATTÁK AZ ÖREGET


Villa Ignacio Vargas, azaz "öreg", akinek az egészségügyi állapota elég megromlot vádlottként szerepel a terrorizmus bűncselekményében, bár a fizikai állapota ebben nem mentesiti a vád alól. Marcela Siles bíró még nem tűzte ki az idejét a tárgyalásnak, ez még csak ideiglenes intézkedés. Tegnap, körülbelül három órán át válaszolt a koronatanú az ügyész, Marcelo Sosa kérdéseire. Bizalmas jelentésből tudják, hogy a Rózsa-Flores Eduardo által vezetett katonai csoportban tudták, hogy az Öreg cukorbeteg és legalább hatszor kellett neki beadni az inzulint. Kényes állapot után került egy állami kórházba. Most a kihallgatásán az öltözete egy könnyű bézs színű kabát volt, vörös kalap, sötét napszemüveg. Villa Vargas titokban érkezett meg az épületbe, a Research Institute of Forensic (IDIF)-be, amely Sosa ügyész székhelye. Pillanatokkal később Sosa jött ki a kastély ajtaján, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot és a sajtót. Miszerint Villa Ignacio Vargast nem vádolják bűnözéssel, a terrorizmusban. Délután hozta a levelet, mielőtt a bírótól jött. Villa Vargas, korábban elnöke volt a Cruceños Ifjúsági Uniónak (La Prensa maj. 22)