2009. május 21., csütörtök

MÁJUS 21 - A TERRORISTÁKNAK FELELNI KELL





Magyarországon is tárgyalhatják a bolíviai ügyeket




(Origo, maj.20, részlet)
Soza az ENSZ terrorizmus elleni egyezményére hivatkozva azt állította, hogy a feltételezett bűnözőket akár hazájukban is felelősségre vonhatják. Az érintettek ugyanis nyilatkozhatnak a Bolíviában illetékes magyar nagykövetségen, hogy alávetik-e magukat a bolíviai törvényeknek. Ha ez nem történik meg, a feltételezett terroristák ellen saját országukban indulhat eljárás. Ebben az esetben a bolíviai hatóságok képviselői Európába utaznak, hogy a bíróság előtt bemutassák az összes bizonyítékot, az iratok hiteles másolatát, hogy segítsék a bíróségi eljárást - írja a La Prensa Sozára hivatkozva. A bolíviai lap szerint az ügyész nem zárta ki a lehetőséget, hogy nemzetközi bíróság járjon el az ügyben, ugyanakkor valószínűbb a magyarországi tárgyalás. A gyanúsítottakat nem lehet kiadni, Magyarország és Bolívia között ugyanis nincs kiadatási egyezmény - tette hozzá. Ahhoz, hogy az eljárás elindulhasson, meg kell várni az informatikusok munkájának eredményét. Ők azt a számítógépet vizsgálják, amelyet a Las Americas szállodában foglaltak le és amelyet Rózsa-Flores csoportja használt - mondta Soza. Kép: Sosa ügyész

FOGAS KÉRDÉS

Akkor nézzük a helyzet állásást. Jelenleg még nem ismeretesek azok az adatok amik a banditák gépein voltak, de ezeknek igen nagy szerepe lesz. Valószínű, hogy ezekből bővebb és újabb ismeretek jönnek majd elő. Közben bújkáló magyar állampolgárságú terroristák is vannak, akiknek kulcsszerepük volt az ügyben. Tehát ez is az időhúzást növeli. De például Tóásónak majd el kell gondolkozni azon, ha esetleg az ügye úgy alakul, hogy bolviai tárgyalást akar vagy hazait? Ugyanis mind a kettő súlyos következményekkel jár. A bolviai büntetés ismert és hazai is. Csak annyi a különbség, hogy Boliviában az itéletet végrehajtják, míg nálunk maffiamószerekkel elmismásolják. És akkor még nem is beszéltünk olyan bűnsegédekről mint a Székely Légió többi tagjai és Kepes András, Eduka régi jóbarátja. Egyelőre még sok nyitott kérdés van, mert Boliviában újabb fejlemények alakulnak erről az ügyről.


A BŰNÖZŐKNEK FELELNI KELL!
EZ NEM AZ Ő KIVÁNSÁGMŰSORUK LESZ

Biztos vagyok benne, hogy nem a bűnözők döntik el azt, hogy hol legyen a tárgyalás ! Mivel az a bizonyított terrorista akció helyszíne is Bolvia volt és célpontja is Bolivia hivatalos vezetői ellen történt. Ezért mindenképpen a Boliviai Törvények alapján történik majd az Ítélet ! Amiért Magyarországra jönnének annak igen egyszerű a magyarázata, egyrészt adatokat gyűjtenének a terrorista személyekről, akiknek állampolgársága magyar, másrészt éppen puhatolóznának, hogy a "magyar" politika milyen álláspontra helyezkedik ez ügyben, hisz eddig semmivel sem támogatta, hogy ebben az ügyben kiderülhessen az igazság. Amit viszont tapasztaltak az az, hogy következetesen akadályozták a terrorizmusban résztvevő magyar állampolgárok adatainak a kiadását. Tehát semmiféle segítségben nem reménykednek az eddigi viselkedésük alapján, viszont bizonyosságot akarnak, hogy a Magyarországi jelenlegi politikum a nagy nyilvánosság előtt valljon szint. A "politikai menedékjog" CSAK arra vonatkozik, ha egy országban a hatalomra kerülő vezetők üldöznék az előző vezetőséget, mert azok másképp gondolták az irányítást. Ezért be lehet fogadni egy másik országba a valóban üldözött politikusokat. Peru is abban sumák és aljas, hogy a tömegmészárlást elkövetőket politikai üldözöttként állítja be. Ahhoz, hogy egy idegen csőcselék a hatalmát mindáron meg tudja tartani tömegmészárlás útján az őslakosok ellen, az a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartozik. A tömeggyilkosok (akiknek kezéhez vér tapad) nem minősülnek politikai üldözötteknek. A gyilkosságokért mindenkinek felelnie kell, bárhová is menekül, ki kell adnia a befogadó országnak, függetlenül attól, hogy poltikai indíttatásból tette-e az illető személy(ek). (1hozzászólás)


A magyar diplomácia (amely idegen érdekeket szolgál) csúfosan levizsgázott ebben a terrorista ügyben. Mert még a nemzetközi jog szerint is bűnös módon védik a terroristákat. Akik pedig még bújkálnak, azoknak a felkutatására sem törekednek a magyar hatóságok. Egész más lesz a helyzet akkor, amikor Bolivában itélet születik és az élő terroristák elfogására is kiadják a parancsot. Ne felejtsük el, hogy Obama elnök azonnal elitélte a Bolivia ellen történt terrorista cselekményeket, s az USA éppen most törekszik Boliviával a kapcsolatait megjavítani. Kép: Carter elnök és Morales elnök