2009. május 20., szerda

MÁJUS 20 – KÜLÜGYMINISZTÉRIUM ÖNMAGÁT HAZUDTOLTA MEG



Miközben a terroristák elfogása után kitudódott az egész világon a hír, hogy magyar állampolgárságú terroristák követtek el bűncsekemény sorozatot Boliviában, aközben a külügyminisztérium hüledezett, a süketet játszotta és úgy tett mintha semmi köze nem lenne országunknak ehhez az ügyhöz és éles hangon követelte a boliviai hatóságoknál, hogy adjanak magyarázatot a képtelen vádaikra. Erre eltelt egy hónap az ügy kivizsgálásában és most a boliviai hatóságok szeretnének nyomozni Magyarországon, ahol most már egy tucatra emelkedett a gyanusított magyar állampolgárságú terroristák száma. S erre a külügyminisztérium elfelejti azt hogy éppen ők kértek hivatalos magyarázatot. Amire most itt lenne a nagy lehetőség, hogy megkapják a bizonyítékokat a boliviai hatóságoktól. Eközben a magyar bérsajtó mélyen hallgat az ügyröl, mintha nem lenne megnevezve hetek óta egy tucat hazai terrorista. És továbbra is hamisan tájékoztatják a magyar közvéleményt arról a letagadhatatlan tényről, hogy MAGYAROSZÁG FÖLIRATKOZOTT A NEMZETKÖZI TERRORISTA ORSZÁGOK LISTÁJÁRA. S ezen tényeket az EU és az USA – a nemzetközi terrorizmus felszámolásának könyörtelen élharcosai – szintén elhallgatja. Igen különös ez is. Kép: a terroristák tablóképe


Magyarország nem tud semmiféle bolíviai delegációról



2009. május 19. 19:12 MTV
Ha valóban érkezik egy delegáció a kommandósakció ügyében, akkor Magyarország nem zárkózik el attól, hogy segítse a csoport munkáját - közölte a külügyi szóvivő. Az MTI kérdésére hozzátette: ha valóban érkezik ilyen delegáció, akkor Magyarország nem zárkózik el attól, hogy segítse a csoport munkáját. Az MTI-nek a Buenos Aires-i magyar nagykövet - aki a bolíviai érdekképviseletet is ellátja - megerősítette, hogy nem kapott hivatalos tájékoztatást az ügyben. Józsa Mátyás azonban hozzátette: nem hivatalosan már hallott a tervről. A La Razón című La Paz-i újság kedden írt arról, hogy a bolíviai ügyészség delegációt készül küldeni Magyarországra, hogy kivizsgálja bizonyos magyar állampolgárok kapcsolatát a dél-amerikai országban leleplezett államellenes összeesküvéssel. A lap szerint Marcelo Sosa ügyész többek között Révész Tiborral, egy jobboldali magyar csoport vezetőjével szeretne találkozni, akiről az összeesküvést kivizsgáló parlamenti bizottság úgy véli, hogy ő az ügy egyik főszereplője. Az ügyészség a bolíviai külügyminisztérium segítségét kérte, hogy segítsen megszervezni Révész Tibor kihallgatását - írta a lap. Az ügyész azt is kérte a külügyminisztériumtól, hogy járjon el a magyar hatóságoknál annak érdekében, hogy vallomást tegyen Dudog Gábor, Gáspár Dániel és Nagy Tamás Lajos is, akinek a neve szintén felmerült az állítólag Bolívia felosztására és Evo Morales államfő meggyilkolására szőtt összeesküvéssel kapcsolatban.