2009. május 26., kedd

MÁJUS 26 – FÜZETET ADTAK KI A TERRORISTA BŰNÖZŐKRŐL

A távközlési Coopérative vállalatot (Cotas) is el fogják hívni az Európai Bizottsághoz, akik vizsgálják terrorizmus ügyeit. Egy füzetet adtak ki tegnap, FELELŐSSÉGVÁLLALÁS címen, amely részletesen foglalkozik azokkal az otthonokkal és irodákkal, amelyek kapcsolatban álltak a terrorsitákkal. Az egykori tanácsadó Luis Hurtado Vaca eltüt az országból és az ő helye nem ismert, bár a főügyész elküldte a kérelmet az Interpolhoz, hogy megtudják hol van. Hurtado Vaca az, aki állítólag fizette a szállodaköltségeket a terrorista csoportnak, amelynek a vezetője Eduardo Rózsa volt. A képviselői nyomozó bizottság igazolta az ügyésznek, hogy Luis Hurtado kifizetett 60 ezer boliviai pénzt a szállodai szállásra, Rózsa hét embere számára. Las Amerika szálloda menedzsere, Hernán Rosel bevallotta, hogy Hurtado is beszámolt neki, hogy a számla a terrorista csoportnak szólt. Míg a Buganvillas szállodánál fizették saját maguk, Rózsáék finanszírozták a költségeket. Számos vezető tudja, hogy Rózsa csoportjánál nemcsak ez volt, hanem a Cotas Fexpocruz cég telepített internet szolgáltatásokat is, ahol nem volt inaktivitás. Juan Carlos Velarde, aki szintén nincs az országban, hivatalos idézést kapott az ügyvédje által. Május 4-én az ügyész, Marcelo Sosa bemutatott egy listát 26 személyiről, akiknek az intézményi felelősségét vizsgálata, beleértve a prefektust, Ruben Costast és Branko Marinkovicot. Rubén Costas tegnap megismételte, hogy nem fog elmenni Sucreba, hogy tanúskodjon, mivel azt követelte, hogy tartsa tiszteletben a joghatóság azt, hogy Santa Cruzban tegyen vallomást. Az Európai Bizottság elnöke, amelyik vizsgálódik az ügyben, Peter Maldonado megjegyezte, hogy "hiba" az, ha Costas megtagadta a tanúvallomást La Pazban az ügyész előtt.. "Nem szeretné azt, hogy a polgármester elrejtse magát" figyelmeztette az elnök. A szenátus elnöke Oscar Ortiz megjegyezte, hogy a büntetőeljárásban visszaélés keletkezik, amikor La Pazban akarják kihallgatni a régió politikai vezetőit. (Eldeber,maj.26)

ELKÉPESZTŐ ELLENZÉKI SZABOTÁLÁS

A fenti hírben megint csak Magyarországra ismerhetünk. Ha ellenzéki bűnözőkről van szó, akkor kézzel-lábban kötözködnek, hogy ne legyenek felelősségre vonva és minden hazugságot kitalálnak az ügyek akadályozására. A boliviai hatóságok helyében mi nem lennénk ílyen lazák és megértőek, az ilyen hazaáruló idegen bűnözőkkel szemben. Jelenleg az a helyzet, hogy a fő bűnözők egy része külföldre menekült, másokat a magyar hatóságok bújtatnak, nem adnak ki adatokat róluk, miközben Józsa Mátyás nagykövet pár hete úgy nyilatkozott, hogy ezeknek a körözötteknek ismerik a tartózkodási helyüket. Azon már nem is csodálkozunk, hogy a zsidó Ortiz mindenbe beleköt és akadékoskodik. Kérdés az, hogy az EU-s vizsgáló bizottság mennyire lesz működőképes? A hazai ciontévék soha nem mutatták be közelről azt a szállót, ahol a banditák fölverték a tanyájukat. Nos itt a kép, ez nem akármilyen szálloda volt, hanem lexusszálloda. L.H. Vacáról sehol sem találni képet