2009. május 23., szombat

MÁJUS 23 – ELNÖKI BESZÉD A NEMZETI EGYSÉGRŐL

Evo Morales elnök pénteken követelte, hogy támogassa a politika a szénhidrogén cégek államosítását. Beszéde Ravelo jelképes városában volt (délnyugaton), amely Bolivia függetlenségének a bölcsője volt a tizenkilencedik században. Meg kell akadályozni azt, hogy a külföldi tulajdonosok továbbra is beszedjék a természeti erőforrásokból szrámazó hatalmas hasznot. Folytatni kell azt, hogy megvizsgálják milyen további olaj és gázcégeket kellene államosítani. (Ott nemzeti tulajdonba vételnek nevezik ezt. A szerk.).Vissza kell állítani a természeti erőforrásokat a nemzet ulajdonába. Ez igazi felszabadulás lesz, mondta elnök, többszáz ember előtt Raveloban. Boliviában ez a hely volt a függetlenségi harc bölcsője 1809 és 1825 között. Amikor Manuel Padilla Asencio és a bennszülöttek vezetője Tomás Katari szembeszálltak a gyarmati hatalommal, Spanyolországgal, 1770-ben. Azt mondta még az elnök, hogy Ravelo egy elfelejtett város volt a korábbi kormányok idején. Elmondta még, hogy ebben az évben a kőolajbevételek 200 %- ra növekedtek 2005-höz képest. Több mint két évszázada keletkezett egy okirat az egyenjogúságról. Az elnök hangsúlyozta, hogy a bolíviai népre "továbbra is a zene és a ruhák" jellemzőek, mint a kultúra egyfajta kifejeződése. Az államfő hangsúlyozta, hogy küzdenek Bolívia megosztása ellen, akárcsak Latin-Amerika más országaiban, s ennek van most évfordulója, hiszen 200 éve rázták le a jenki gyarmati uralmat. A legtöbb boliviai kecsua indián ma is megalázva, megkülönböztetve él Boliviában, pedig minden boliviai ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik. Nem lehet meghirdetni első vagy másodosztályú állampolgárokat. Ezért üdvözlöm és csodálattal ismerem ez azokat a társadalmi mozgalmakat és szakszervezeteket, amelyek az ország egységét akarják megőrizni. (ABI, maj.23) Kép: Morales