2009. július 9., csütörtök

JÚLIUS 9 – MINDEN BŰNÖZŐT AZ USA FOGAD BE


Luis Arce Gomez (képen) volt az 1980-as katonai diktatúra belügyminiszetere, akit az USA végre kiadott Boliviának és csütörtökön érkezett meg. Azonnal egy maximális biztonsági börtönbe vitték Chonchocoro-ba ami 30 km-re van La Paztól. A vád ellene emberiség elleni bűncselekmények és népirtás volt. Luis Garcia Meza 1980-ban katonai diktatúrát vezetett be, s most az egykori miniszter rab lett a Chonchocoro börtönben. Reggel 6-kor érkezett az El Alto nemzetközi repülőtérre, ahol orvosi vizsgálaton esett át és megfelelt az bírósági eljárásban való bebörtönzése. Komoly biztonsági intézkedések közepette hozták haza az úgynevezett "kokain-minisztert", mivel kábítószer-kereskedelem miatt szökött az Egyesült Államokba. Arce Gomez az 1980. július 17-i katonai puccsban részt vett . Ezek Lidia Gueiler Tejada vezetésével hajtották végre a puccsot, amelynek a székhelye a Közép- Obrera vidékén volt (COB). Ezek raboltak és gyilkoltak. A szocialista vezér akkor Marcelo Quiroga volt Santa Cruzban és más tisztviselők. 1989. december 11-én ez a korábbi belügyminiszter Miamiba szökött meg (USA). Arce Gomez 1989 óta egy floridai börtönben volt, mivel elítélték 30 évre a Bolívia-i tettei miatt, amely népirtás, gyilkosság, és egyéb bűncselekmények. Ezek voltak a számláján. (ABI,júl.9) Kép: Gomez fiatal korában, másik képen mostani kinézete és a puccs idején, 1980-ban
Érdekes, hogy nem írják, hogy mikor kérték Gomez kiadatását? Mennyi ideig tartott ez a művelet? Ha USA-ban már 20 évet letöltött, akkor a maradék 10-et hazájában fogja letölteni.