2009. július 10., péntek

JÚLIUS 10 – EGY TÖMEGGYILKOS TÖRTÉNETE


ISTEN MEGBÜNTETTE A TÖMEGGYILKOST
Luis García Meza elnök (1981-1982) alatt a belügyminisztere Luis Gomez Arce volt, akit most a Florida-i börtönben van (USA).Nagyon beteg állapotban van, senkije sincs. Már 1997-ben cukorbeteg volt, süket és majdnem teljesen vak, agyvérzést is kapott. Azért is lett egyedül mert betegsége miatt senkivel sem tudott beszélni. 2005-ben a fia meglátogatta a börtönben, hogy nyugdíjat gyűjtsenek neki. Gomez Bolíviában 1989-ben fogságba került, Jaime Paz Zamora kormánya alatt, aki átadta az USA-nak ahol elítéltek 25 év börtönbüntetésre kábítószer-kereskedelem miatt. Közben a büntetésést csökkenttették a jó magatartása miatt. Előtte egy évet szigorú magánzárkában töltött Memphisben, Tenesse államban, de utána átszállították másik helyre. Gomez az egyik fontos szereplője volt az 1980. július 17-i katonai puccsnak. Neki meg kéne magyarázni a volt szocialista vezető Marcelo Quiroga meggyilkolását is. Gomez és bandája rengeteg embert ölt meg, de kínzásokat és zsarolásokat is elkövettek. Bűnöző életéről könyvet is írtak. A volt miniszternek meg kéne magyarázni a diktatúrában való részvételét. Távollétében a boliviai bíróság 30 évre itélte el, 1993-ban. Ő egyike volt azon keveseknek, aki tudja, hogy hol ölték meg Marcelo Quirogat, a katonai puccs első napján. A puccs alatt mintegy 500 gyilkosságot követtek el, sokan eltűntek és 4000 embert tartóztattak le. Gomez szervezte meg ezeket a gyilkos bandákat, amelyeknek az volt a feladata a végrehajtásák a véres tetteket. Ezek a bandita csoportok kapcsolódtak a kábítószer-kereskedelemhez, ezek nemzetközi terroristák és közönséges bűnözők voltak. (larazón,2006.május,21) Gomezt a tömeggyilkost most Boliviába hazahozták és újra börtönbe tették. Kép: A bűnöző Gomez 1980 táján