2009. július 19., vasárnap

JÚLIUS 19 – A PÉNZ MINT FŐ MOTÍVUM

A terrorista eseményekkel kapcsolatban – ennyi időtávlatból jól látható - , hogy a pénz mint fő mozgató erő mennyire fontos szerepet játszott. Ha nincs pénz, nincs terrorizmus. Ha van pénz, van terrorizmus. Ugyanis a zsoldos terroristákat meg kellett fizetni, hogy a piszkos munkájukat el tudják végezni. Ingyen senki sem hajlandó ilyen munkákra, még a nemzetközi terroristák sem. Nézzük meg a pénz szerepét időrendben ennél az ügynél.


Első helyen láthattuk, hogy már 2008 nyarán boliviai és hazai körök pénzgyűjtő akcióba kezdtek, hogy Rózsa-Eduka és terrorbandája ki tudjon utazni Boliviába. Ezzel maga Rózsa-Eduka dicsekedett el a Kepes András-féle filmben. Ott megnyugtatták a nézőket arról, hogy a kiutazó bandának pénzre, költségekre, egyéb kiadásokra nem lesz gondja, mert ezt a boliviai megbízók fizetik. Az időközben megtartott nyomozások és vallomások alapján kiderült, hogy a terroristákat igen gazdag boliviai zsidók és ottani cégek, vállalkozók pénzelték.
Második helyen láthatjuk, ezt az interneten szervezett pénzgyűjtési akciót Morales elnök meggyilkolására, ahol már 8 ezren jelentkeztek és a pénzgyűjtő kampány csak azért maradt abba 2008 januárban, mert a netes hirdetést letiltották..
Harmadik alkalommal újra pénzgyűjtési kampány alakult ki. Először Magyarosi hazahozatalára, majd Tóásó ügyvédi költségeire, ahol 15 ezer dollárt emlegettek, de ebből - állítólag – csak 9 ezer dollár körül jött össze. Persze ezket a pénzeket elhülyített magyaroktól próbálták beszedni, miszerint Tóásó teljesen ártatlanul ül börtönben, aki nagyon sajnálatra méltó és csak a pénz tudja megmenetni őt. Az összes tévé, rádió és a lapok mind ezt a hazugságot terjesztik. Az egészben persze van egy komoly ellentmondás, de erről a lapok hallgatnak. Hiszen a külügyminisztériummal együttműködésben egy bizonyos máltai lovagrend vállalta el a raboskodó tanár ügyvédi védelmét, miközben ez amáltainak nevezett titkos társaság a leggazdagabb tagokkal (hazai és külföldi) rendelkezik, akiknél a pénz nem gond. Ha ez így van és a jelek szerint így van, akkor ezek miért kérnek még külön a magyaroktól külön 15 ezer dollár ügyvédi költséget? Hiszen nekik ez nem összeg, zsebből azonnal ki tudnák fizetni. Ha már ilyen nagylelkű segítségre szánták el magukat.
A negyedik pénzgyűjtési akció pár hete került a sajtóba. Amikor a baptista alapítvány képviselője jelentős pénzösszegekkel a zsebében jó egy hetet tartózkodott Boliviában szimatolni és Tóásót is többször meglátogatta börtönében, hogy elhozza a legfrissebb híreket. Az utazási költségeket leszámítva, a kinti tartózkodás, az adományok összege és a sok üzengetés és telefonálgatás mind-mind pénzbe került, de a hírekben nem szóltak ezen pénzek eredetéről. A látogató azzal is eldicsekedett a magyar hallgatóknak, hogy Tóásó rabtársait is elhalmozták ajándékokkal, hogy jobb szemmel nézzenek egymásra. Tételezzük fel, hogy ennek az egész útnak a kiadásiat a szekta alapítványa fedezte. Az alapítvány pedig jól el van látva pénzzel.
Az ötödik pénzkörüli akció pedig most a boliviai látogatás után jött, amikor azt láthattuk, hogy egy sor netes oldalon reklámozzák a Magyar Nemzet sorozatát és a Hír-TV pedig napok óta állandóan reklámozza ezt. Ezek a reklámok hatalmas költségek. Lehet, hogy a MN -nek erre is volt pénze? Ez nehezen képzelhető el, hiszen a lap kis példányszáma, kevés reklámja ezt aligha teszi lehetővé. Azt nem tudni kik támogatják a lapot, de nagypénzű forrásaik biztos lehetnek. Korábban Strabag -Nemzetnek is nevezték a lapot, a nagy cég támogatása miatt. Ez a cég korábban a Hír-TV-t is támogatta. Egy szó mint száz. Ezzel az üggyel kapcsolatban a pénzkérdéseknek még koránt sincs vége, fogunk még hallani ilyen dolgokról. Most azt nem tárgyaltuk, hogy a terrorbanda ír tagja és társai, valamint a Székely Légió tagjai milyen eredetű és mekkora pénzekből működtek? Kép: dollárok