2009. július 22., szerda

JÚLIUS 22 - SPANYOL ÚJSÁGÍRÓ RÁDIÓS ELŐADÁSA II. RÉSZ

Amit akartak a zsoldosok az az volt, hogy ne működjenek a dolgok. Erősen idegesek voltak, hogy a hatóságok a katolikus egyház mellett álltak. Ismertetésükben azt állították, hogy a kormánynak és támogatóiknak a bázisát csökkenti kell, a polgári lakosság körében – mondta Alonso. A célzott gyilkosságokat kiemelte, mert ezek egyike azoknak a stratégiáknak, amikor a terroristák megölnek egy embert, s mivel ezt sokan vitatják, ezért a bizalmatlanság és a gyűlölet alakul ki az emberek között. Tehát ezt csinálták Boszniában, Koszovóban és Horvátországban - mondta Alonso. Rozsa nem habozott volna megölni a saját anyját is. Ennek a stratégiának a létrehozásához zavargásokat használtak, területeket felbujtásra használtak fel. A konfrontációk bosszúgyilkosságokhoz vezettek. Hangsúlyozta azt is, hogy Rozsa bandájáról olyan adatokat is szereztek, miszerint szupermarketekben és iskolákban bombákat helyeztek voln el, ahol nagy számú halálos áldozatra és sérültre lehetett volna számítani. Rozsa tervezte meg az összes műveletet a terroristák és zsoldosok számára. Akik különböző országokból érkeztek, mint ahogy ismeretes. Ő egy olyan ember volt, aki nagyon gyanús és kiszámíthatatlan az intézkedéseket tett – mondta Alonso. Az újságíró hivatkozott arra az esetre, amikor egy újságírót megöltek a balkáni háborúban, aki szerepelt egy bűnügyi jelentésben, amikor azt állították, hogy lőfegyverrel lőtték le, holott az ő halála megfojtás volt. Ezekben az összecsapások ritka az olyan eset, amikor az egyik harcos a másikat meg fojtással öli meg. Bolíviában ugyanaz történt volna mint a koszovói felbujtások során. A polgárháborúban voltak olyan szakemberek, akik abban támogatták az embereket hogyan semmisítsék meg egymást. Hozzátette, hogy az életben nincsenek véletlenek, minden azért történik, mert meg kell történnie. Olyan intézkedések történnek egyes személyek részéről, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények megtörténnek. Rózsa csoportja azt mutatja, hogy minden oldalról ugyanazt a stratégiát végezték. Nem kellett megváltoztatni ezt Bolíviában sem – mondta Alonso. Láttam képeket Pando tartomány védelmi minisztériumában erről a szervezetről ebben a térségben. Láttam képeken, hogy mi történt a városban, ahol ugyanúgy mint koszovóban leblokkolták a közúti közlekedést és mély árokokat ástak a határátkelőhelyeknél, hogy elkerülésére a katonákat és a tankokat – mondta Alonso. A képek szerint Pando tartományban az volt a helyzet, hogy egyes stratégiai helyeken mesterlövész csapatot telepítettek, ahogy azt Rozsa tette a szerbeknél, amikor a terrorista csoport élén állt. Hangsúlyozta, hogy ezek a megfontolt zsoldosok úgy jöttek Bolíviába, hogy magasan megfizetették őket ezért. Mert ezek úgy működnek, hogy cserébe jutalékok várnak, miközben figyelmen kívül hagyják azt, hogy milyen csoportok adják nekik a pénzt. Rozsa egy kiegyensúlyozatlan ember volt, egy nagyon erős egos személyiség. Ezért is használható volt arra, hogy pénzért ezt a piszkos munkát elvégezze - mondta a spanyol újságíró. Alonso azt mondta, hogy nem hiszi, hogy csak négy társa jött Rozsának Bolíviába. Nem lehet tudni hány száz beszervezett társa lehetett még neki és hogy ezek hol vannak. Azokat, akiket a rendőrség lelőtt és elfogott, csak egy része volt a csapatnak. Biztosan voltak más sejtek máshol is – figyelmeztetett az újságíró. Azt ajánlotta a bolíviai kormánynak, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Magyarország, Horvátország és a többi országban meghatározzák meg a hírszerző szervek, hogy a háttérben milyen férfiak voltak még? Kik azok, akik részt vettek még a Rózsa-féle csoportban? Hol vannak ezek helyei és mi a tevékenységük? Fontos tudni még, hogy ezek a terrorista sejtek igen szervezettek. Hogyan és hol vannak felvett kapcsolataik. Hogyan hagyják el a származási országukat? Melyek azok az országok, amelyeket közbenső felhasználásra szánnak? Mint például Spanyolország - mondta, a háborús tudósító. Ezek a zsoldosok kis csoportokban jönnek ki és különböző útvonalakon mennek be ezekbe az országokba, ahová a szerződésük szól. Úgy gondolom, hogy Bolívia egy ilyen csoda volt, mert a csoportot megakadályozták a barbárság elkövetésében és megakadályozták őket a vérontásban. Ő arra a következtetésre jutott újságíróként, hogy ez nem vonatkozik minden háborúra. Alonso szerint Rozsa egy pszichopata volt és őt erősen emlékezteti az olasz önimádó Mussolinire. (Az újságírónek ez a hasonlata igen rossz, nem ide illő és téves példa. A szerk.) Rózsa egy gátlástalan zsoldos volt, akinek a gyilkolás és a pénz örömöt okozott. Egy beöltözött karakter volt, akit érdekelt a kereszténység, az Opus Dei, a muzulmán vallás, ahogy a nácik megölelték a más vallásúakat. - tette hozzá. (A spanyol újságíró megint téved, mert a németek nem öltek meg vallásuk miatt senkit, csak a jehova tanúit zárták táborokba, mert megtagadták a katonai szolgálatot. A szerk.) Rózsa történetéből egy filmet csinálnak amit úgy nevezhetünk, hogy "piszkos háború". Állítólag az ő jelenléte Bolíviában volt ennek a filmnek az alapja. Én elmegyek azért, hogy ezt rögzítsék a képeken, az igazi háborút, a valódi halált, mert a film egy véres háborúnál is sokkal jobb. Áldozatok nem csak a rendőrségnek voltak, hanem a hétköznapi embereknek is – mondta Alonso. Rozsa is elmondta, hogy két szalagon rögzítették a történetét Bolíviában. Egy magyar újságíró csinálta ezt a filmet, aki a történeteket elmondta spanyolul, hogy ezt csak októberében lehet vetiteni, amikor ők már elvégezték a dolgukat Boliviában. Alonso Bolíviában nemcsak előadásokat tart a tényfeltáró újságírásról, a konfliktus helyzetekről, hanem azt is megvizsgálja, hogy ennek milyen kihatásuk lesz Rozsa-klánra. Esetleg interjút csinál a két terrorista fogolyról a börtönben. Különösen a volt bolíviai hadsereg tagjáról, Mario Tadicról, akiről folyton rossz emlékek jönnek elő neki. Rozsa emlékeztetett arra, hogy megölte az egyik barátját, akit a háború levelező adatbankjában fedeztek fel. Ezek a büntető intézkedések a kettős mérce alapján történtek. (ABI,júl.19) Kép: Alonso