2009. július 21., kedd

JÚLIUS 21 – NAGY ÜGYET KAVART A SPANYOL ÚJSÁGÍRÓ TÉNYFELTÁRÁSA

A többpárti Bizottság és a Közigazgatási Minisztérium megvizsgálja a cellában lévő zsoldosokat, akik Bolívia szétszakítását akarták - idézte a spanyol újságíró, Julio César Alonso. Hétfőn jelentette ezt a bizottság helyettes elnöke, César Navarro. Mi lehetővé tesszük a Bizottság számára, hogy minden olyan elemet megtudjunk, ami Rózsa és a terrorista csoportját nemzetközi szinten érinti. Hisszük, hogy ez a nyilatkozat igen jelentős - mondta Navarro. Navarro azt is elmondta, hogy az ügyész, Marcelo Soza, hogyha a spanyol újságíró vallomástétellel szertne élni azt is lehetővé teszik neki. Mivel ez kapcsolatos vizsgálatokkal - mondta. Alonso az állami és a magán médiához már eljuttatta jelentéseit. Alonso a hétvégén elment a Santa Cruz-i bíróhoz, Luis Tapia Pachi-hoz, hogy a fellebbviteli bíróság támogassa ezokat a joghatóságokat. E térséget is Soza ügyész vezeti, de az itt lakó gyanusítottak ellenállnak az idézéseknek. Ezek főleg üzletembereket és a hatóságok azzal vádolják őket, hogy ez a csoport az európai zsoldosokkal együtt akarta Bolivia egységét megbontani. Navarro szerint ez egy "nagyon fontos"-nak tekinthető ügy, hogy erről is tájékoztatást adjon Alonso, mert ez is a vizsgálat eredményét szolgálja. Alonso az ABI hírügynökségnek azt mondta, hogy Bolívia volt az a célország, amelyeben Rózsa háborút meg akarta indítani, hogy az elmúlt hónapokban támogassák az ország szétválását. Azt is bejelentette Alonso, hogy két jó barátja volt Rózsának, egy budapesti és egy másik a Beli Monastir (Horvátországból), akiktől kapott 2008 márciusában két videót Rózsa. Ezekből azt érzékelhette, hogy a zsoldosokat várták Boliviába. Azt is elárulta, hogy Rózsának ezek a barátai fiatalok voltak. A zsoldosok megérkeztek Bolíviába. Azt tervezték, hogy ott nem védelemre, hanem háborúra van szükség, ez az utolsó lehetőségük, mivel még egy hónapuk van erre. Amíg ott életképes a gazdasági és politikai helyzet. Már azt is megbecsülték, hogy ebben a háborúban az első héten mintegy 25.000-en fognak meghalni. Alonso azt mondta, hogy van egy név, amely még a hivatalos vizsgálat alatt van a bolíviai államban. Alonso, az egykori délszláv háború tudósítója hangsúlyozta, hogy különösen nagy konfliktus volt Jugoszláviában a 90-es évek közepén. Bolivia a huszadik században érett meg arra, hogy a tényfeltáró újságírás kialakuljon. Az újságíró megjegyezte, hogy ez a gyors és hatékony módja annak, hogy tisztázzák, kikutassák a Rózsa által vezetett csoport dolgait, akiket 1991 óta nemzetközi konzorciumok támogattak. A koszovói és Horvátország-i modell is ilyen. Csak a nemzetközi beavatkozás állította meg a háborút a Balkánon - mondta Alonso. Azt kell megállapítani, hogy milyen tapasztalatok és a megbeszélések voltak Rózsa kapcsolatainál Európában? Milyen háború lesz Boliviában, ahová sétakocsikázásra argentin önkéntesek is érkeztek, akik közül néhány veterán önkéntes a balkáni háborúkban is résztvett. Azt is reméli Alonso, hogy megismerik ennek a zsoldos kapcsolatnak a paraguayi, kolumbiai és uruguayi egyes elemeit is. Ezek álltak Alonso egy nyilatkozatában, amit a bolíviai állami tv-csatornának adott. A maga részéről Navarro elutasította azokat a híreszteléseket az egyes ágazatokban, amit az ellenzék és a Santa Cruz-i civil szervezetek tettek. Ezek megjátszott információk a spanyol újságíróról. Hiszen Alonso Rózsa működését, több mint egy évtizede nyomonkövette. Azt hiszem ezek a vélemények középszerűek - mondta Navarro. Azzal az ellentmondással jöttek elő, ami pedig tény, ha a felszerelt bandák megzavarják a várost, a videón látható csuklyások, akkor ezek az emberek fegyverbe fognak állni a Cotas cégtől. Rózsa ezzel is a kormányt vádolta. Most meg Alonso újságíró a kormány befolyása alá került. Ezeket a véleményeket középszerűnek tartom – mondta Navarro. A kongresszus azt mondta, hogy még ezen a szerdán meghívják hivatalosan is a háborús újságírót, hogy nyújtsa be a bizonyítékokat, amiket állított. (ABI,júl.20) Kép: Alonso