2009. július 23., csütörtök

JÚLIUS 23 – FÖLLÉPNEK A GAZDASÁGI BŰNÖZŐK ELLEN



Az Általános Állami Számvevőszék képviselője (CGE) bszámolt szerdán arról, hogy a legfőbb ügyész hivatala szabálytalan pénzkezelést állapított meg. Több mint 10 millió boliviai pénzt a Santa Cruz-i önkormányzat népszavazás megtartására szánt és ebből önálló használatra több mint 300 ezer dollárt. Szabálytalanul szereztek be 41 ezer zsák (Nem semmi. A szerk.) cementet a Sucre-i önkormányzatnál. Mindezt Gabriel Herbas, a számvevőszéktől mondta el. Azt is kifejtette, hogy az a jellemző, hogy számos állásfoglalást folytattak már a bűncselekmények ellen, de az alkotmányt és a törvényeket mégis megsértik ezekkel a gazdaságtalan, szabálytalan dolgokkal, méghozzá nem más mint Ruben Costas, a prefektus és a megyei igazgatók. A gazdasági károkat meg fogják határozni, hogy a büntetőeljárást lefolytassák ellenük. Az ügyész azt hivatott megállapítani, hogy ezek a panaszok megfelelek-e a valóságnak, s ettől függően küldi meg a bűnözési anyagokat a bíróságnak. (ABI,júl.22) Kép: Costas, aki Bolivia szétszakításáért évek harcol és a terroristákat is támogatták