2009. július 13., hétfő

JÚLIUS 13 - LOVAS EMLÉKMENET AZ ÉVFORDULÓRA

Evo Morales elnök Patacamaya városba utazott, amely száz kilométerre van La Paztól. A héten is tartanak azok az ünnepségek, amelynél az 1809. július 16-i függetlenség napjára emlékeznek. A kétszázadik évforulóra lovasság tiszteleg akik még márciusban indultak el és a tervek szerint a kormány székhelyére csütörtökön érkeznek meg, hogy részt vegyenek a fő események ünneplésén. Az államfő felmászott egy lóra a protokollnak megfelelően és szakaszban elindult még vele Alvaro Garcia Linera alelnök és más kormánytisztségviselők is, valamint a hazai katonai lovasok, akik a különböző megyékből csatlakoztak ehhez az egyedülálló ünnephez. Azokra a korábbi vezetőkre emlékezett meg az elnök, akik harcoltak a függetlenségért, a szabadságért és a méltóságért. Megemlékezett azokról a régi indián vezetőkről, akik az életüket adták számunkra, és a mi feladatunk a gyermekeknek ezt tovább adni – mondta az elnök. Mi Tupac Katari unokái vagyunk és Bartolina Sisa unokái. Ebben a harcban sokan áldozták az életüket, mint Pedro Domingo Murillo és sokan mások, Santa Cruzban, Chaco-ban, Cochabambaban és más régiókban. Morales azt mondta, hogy azért fogadta el ezt a meghívást, mert Tupac Katari egykori vezér szelleme ihlette meg, aki hősi küzdelmet vívott a bennszülött népek jogaiért. A bolíviai elnök felidézte a függetlenségi harcot a spanyol korona ellen, aminek eredményeként végül elnyerte Bolivia a függetlenségét, 1825. május 25-én. És megállapodtak abban, hogy a gerilla harcosok a függetlenségért küzdöttek gyalog és lóháton. A függetlenségi harc tiszteletére tartották meg ezt a lovas emlékmenetet. Tükrözniük kell Bolivia történelemének ezt a fejezetét és azt mondta még Morales, hogy fontos emlékezni a történelemre. Hogy a jövőben egyenlőség és egység legyen minden boliviai számára. Morales arról számolt be, hogy a kétszáz éves évfordulónak a közepén tartanak, amely a tervek szerint július 16 lesz La Pazban. Ahol többen jönnek Amerikából. Nevek említése nélkül számos külföldi delegáció jön Peruból, Ecuadorból, Kolumbiából és Guatemalaból. (ABI,júl.13) Kép: vezetők a lovasmenetben