2009. július 27., hétfő

JÚLIUS 27 – A KÁBÍTÓSZERKERESKEDELEM A BŰNÖS NYUGAT BŰNÖZÉSE



MORALES ELNÖK NAGYON HELYESEN

RÁMUTATOTT, HOGY A

KÁBÍTÓSZERES BŰNÖZÉS

AZ USA ÉS A NYUGAT TALÁLMÁNYA

A kábítószer-kereskedelem a bűnözés telejsen idegen kultúra Bolíviában. Mivel a 60-as évek közepe óta üldözik ezt. Az ország más országok által érintett a kábítószer-termelés ügyében - mondta csütörtökön Evo Morales, Ayma indián elnök. (A cikkben így írják, hogy ayma indián. As szerk.) A bolíviai kultúrát megszállta ez az idegen kábítószerfüggőségi bűnözés – mondta az elnök.
Az államfő részt vett azon a hivatalos ünnepségen, amely a 22 éves múltra visszatekintő különleges erők (FELCN) gyűlésén volt, akik a kábítószer-kereskedelem ellen küzdenek. Méltatta kábítószer-ellenes egység eddigi hatékony munkáját, akik az életüket kockáztatják minden nap, amit a bűnözés elleni harcban végeznek. Ez régen nem volt Bolíviában, de ezzel is meg kell küzdeniük. Amikor gyerek voltam édesapám Oruro-ban vásárolt hagyományos koka levelet fogyasztásra. - mondta az elnök. Ennek a terméknek az ára folyamatosan emelkedett a idők folyamán.. Ezt eredményeként könyvelték el a kábítószergyártók és kereskedők, akik Bolíviába érkeztek - mondta az elnök. Bolívia teljesítette a feladatát a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben. És felszólította a nemzetközi közösséget, hogy együttműködnek ebben a nemzetközi küzdelemben, mivel ezt nem teszik. Morales hangsúlyozta, hogy a rekord magasságú a kábítószer-használat az iparosodott nemzeteknél, s ezt fel kell számolni. Azért, hogy ne ösztönözzék tovűbb a kokain termelést és más narkotikumokat. Ezet csak nemzetközi összefogással lehet elérni. Megjegyezte, hogy a nemzetközi ügynökség a közelmúltban megkezdte, hogy vegyék komolyan ezeket a kockázatokat, mivel a kábítószer-csempészet a 60-as évek óta tart. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) jelezte már, hogy ez egy növekvő probléma, és úgy határozott, hogy foglalkoznak ezzel. Az elnök azt mondta, hogy ő nem érti azt, hogy akik ezt a mérget fogyasztják, azok miért ássák alá az egészségüket? Mivel ezek a mégek még sok pénzbe is kerülnek. Hozzátette, hogy senki sem tudja teljes bizonyossággal, hogy ezek az emberi lények, honnan veszik azt a sok pénzt, amivel saját egészségüket pusztítják? Az elnök megerősítette azt a véleményét, hogy a kábítószer-kereskedelem egyértelműen a nyugati kultúra bűnözési formája és nem a Latin-Amerika népektől ered. Az elnök azt mondta, hogy olyan intézkedéseket szeretnének hozni, hogy Bolivia megszabaduljon ettől a súlyos problémától, a nemzetközi közösség segítségével. Hozzátette, hogy Bolivia régóta kábítószer-ellenes politikát folytat, amelynek bizonyítékai a kormány céljai, hogy elősegítsék azt, hogy a kokalevél többletet kábítószer-kereskedő bandák ne használják fel, kábítószerek gyártására. Bolíviában ki kell irtani azokat a növényeket, amelyek a kábítószer (kokain) termelést szolgálják – mondta az elnök. Azt mondta, hogy további erőfeszítésekkel korszerűsítése a FELCN szervezetet, hogy még hatékonyabban tudja telejesíteni a bűnözés elleni munkáját. Mivel nagy területeket érint ez az Amazonasnál, a Brazília-i és Peru-i határnál. Lehet, hogy szükség lesz radarkészülékkel felszerelt repülőgépekre és helikopterekre amelyek a felesleges koka- növényeket elpusztítják, hogy ne tudjanak ezekből kokaint gyártani.. Azt mondta, hogy annak ellenére, hogy nincs megfelelő felszerelése a FELCN szervezetnek, már lefoglaltak ezer kilogramm kokaint és letartóztattak több tucatnyikereskedőt és megsemmisítették ezeknek a kokain gyárait. De ismételten hangsúlyozta, hogy ez a harc nemzetközi együttműködést igényel. Az államfő kifejezte azon meggyőződését is, hogy a bíróságok és a jogalkotó jóvá kell hagynia, és hajtsák végre az igazságügyi reformokat. Keményebb büntetéseket fognak kiszabni a kábítószer-kereskedőkre és azokat a bírókat is megbüntetik, akik ezt nem hajtják végre. Az elnök elismerte, hogy a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben a hiányosságokat orvosolni kell. (ABI.júl.26) Kép: a kábítószerellenes kommandó