2009. július 29., szerda

JÚLIUS 29 – LELEPLEZTÉK A SAJTÓCSALÓKAT I. RÉSZ

Ugyanazok a csoportok pénzelték a terrorizmust és az ország szétszakítását, jelentette ki a külügyminisztérium. A napokban megjelentettek egy költséges sajtómellékletet. A pénzelők azzal a céllal csinálták ezt a megtévesztő kiadványt, hogy a nagy nyilvánosságban kétségeket ébressznek afelől a munka felől, amelyet a kormány csinál az ország érdekében. A minisztérium közbeszerzési anyagai elárulják teljes egészében, hogy ezek a tevékenységek súlyosan veszélyeztetik a belső békét, a biztonságot és a nemzeti egységet. Mondta kedden a kormány miniszterhelyettese, Marcos Farfán (képen). (Aki belügyminiszter, a rendőrséget is felügyeli. A szerk.) Farfán külön megemlítette a La Razón újság hétfői címét: „ A Rózsa-dobozt a tengerbe kell dobni, mert kétséges az, amit az állami kutatások végeztek a zsoldos és terrorista csoportról, mert nem volt illegális a Rozsa-Flores Eduardo tevékenysége.” A miniszterhelyettes azt mondta, hogy külön-külön is kíváncsian várta a nemrég Boliviába jött spanyol újságíró és háborús tudósító, Julio César Alonso előadásait. Már majdnem minden lépése teljesen ismert Rozsa Floresnek és a csoportjának és az ismert külföldi zsoldosok tevékenysége is ismert. Alonso azt mondta, hogy nem kétséges az, hogy ez a csoport azért jött Bolíviába, hogy polgárháborút robbantsanak ki. Ahogy azt más nemzeteknél is megtették lédús fizetések és dolláros jutalmak ellenében. Alonso azt mondta, hogy a csoportok, mint például Rózsáé, amelyek barangolnak a világban, eladják a munkájukat. A legmagasabb ajánlatokat kérik és ezek megfelelnek a különböző misszióknak azokban az országokban, ahol be akarják őket vetni. Azzal a céllal utazgatnak, hogy a terrorizmus elterjedjen, az erőszak, a fájdalom, a pusztítás és gyász legyen része a családoknak. És annak okára, hogy miért tett Alonsó ilyen előadásokat, annak az volt az oka, hogy őneki Rózsa egy régi ismerőse volt. Tudta, ismerte Rózsa korábbi tevékenységét és kézikamerával fölvette a különböző háborúkat, ahol látta, hogy az első a sorokban mi történik. Milyen véres zsoldosok működnek ezekben a különböző polgárháborúkban, akár a Balkánon, Horvátországban, Afrikában és máshol. Alonso Bolíviában hétfőt is beleértve már majdnem két hete volt, hogy vizsgálja Rozsa Flores csoportjának tevékenységét az országban és megnézte azt az egyetemi képzést, ahol a tényfeltáró újságírást oktatják, a külünböző konfliktushelyzeteknél. Alonso többet akart megtudni Rozsa csoportjáról, akik ellen továbbra is felhalmozódott bizonyítékok szólnak. A spanyol újságíró feltárta, hogy Rozsa miként hajtotta végre a Balkánon egy svájci újságíró Cristhian Battemberg megölését, miután a svájci újságíró felfedezte a kalandor zsoldosok gyilkosságait.