2009. július 28., kedd

JÚLIUS 28 – BOLIVIAI HÍREK

A közmunkaügyi miniszter, Walter Delgadillo (képen) hétfőn bejelentette, hogy a nemzeti távközlési politikáról lesz szó azon a szemináriumon, ahol nemzetközi szakértők tartanak előadást a nemzeti digitális televíziózás kifejlesztéséről. A digitális televíziózás nagyon fontos, mert az országnak szüksége van nemzeti távközlési politikára. Amely alapvetően két összetevőből áll majd. Ezért július 30-31-én szemináriumot tartanak a nemzetközi műszaki szabványokról, a digitális földfelszíni televízióadókról. Delgadillo azt is elmondta, hogy a digitális televíziózási-terv célja az is, hogy visszaszerezzék a természeti erőforrásokat. (hoybolivia,júl.27)


A Movimiento al Socialismo (MAS) (kormánypárt) korábbi vezetője, Román Loayza (képen) ma tagadta azt, hogy vádolta volna a kormányt. Engem félreértettek, soha nem mondtam ilyet, éppen ellenkezőleg, azt hiszem, hogy azok az emberek, akik nem szavaztak a népszavazáson, azoknak a visszahívása alkotmányos. De azt mondta, hogy nem hiszi azt, hogy Evo Morales elnök , ha rekord szavazással decemberben újra elnök lesz, akkor lehetővé teszi a végrehajtói, törvényhozói és bírói hatalom ellenőrzését. Evo a 2005-ös decemberi választásoknál 58 százalék szavazatot kapott, ami teljesen szokatlan volt addig a bolíviai demokráciában. De hozzátette, hogy több mint három és fél év kormányzása után a nép rájött arra, hogy Evo nem tett eleget számos ígéretének, így csalódtak benne. Loayza, aki vezetője volt a MAS alakuló közgyűlésének egyértelművé tette azt a nézetét, hogy ennek következtében sok ember úgy döntött, hogy abbahagyja a kormányzatnak tett számos javaslatát és más lehetőségek javaslatát. Azonban tartózkodott attól, hogy az ellenzék egységes frontot képes léterhozni, hogy szembenézzen Evo Morales elnökjelölésével szemben. Minden attól függ, hogy milyen emberek mondják ezeket, kik a jelenlegi ellenzéki jelöltek? Egyedül vagy egységes módon szerepelnek - tette hozzá. Loayza a biometrikus (újlenyomatos) szavazási módszerre hivatkozott, kiemelve azt a munkát, amit az Országos Választási Bíróság (CNE) ennek érdekében tett. Az újlenyomatos szavazás elengedhetetlen, hogy nagyobb átláthatóságot adjon, a decemberi választásokon. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy támogassa ezt a rendszert. Mindannyian szeretnénk több átláthatóságot a választásokon, hogy a polgárok tudják meg, hogy a szavazást hogyan tartják meg - mondta Loayza. (ABI.júl.28)