Lipótváros hangja (Magyar Nemzet) bőséggel rendelkezik pénzzel, mert a Hír-TV-ben - amely nyíltan a nemzetközi terroristákat védte - újabban reklámozzák az elhíresült tanár úr történetét. Tehát pénz az van bőven. Akkor miért gyűjtenek mégis a magyaroktól pénzt? Hiszen akiknek volt többmilliójuk boliviai utazásra és tévéreklámokra, azoknak ügyvédere is lenne pénzük. Tehát ez a pénzgyűjtés egy nagy átverés. Olcsó trükkel hogyan lehet a magyarokat megfejni. A MN lapírója, az üzletelő zsidóalapítványtól elég undorító módon festette le Boliviát a rádióban. Gondolván azt, hogy a magyar hallgatóknak soha nem lesz lehetősége Boliviában ellenőrizni azt, hogy tényleg úgy van -e minden, ahogy a zsidó lapíró lefestette. Ezzel az alattomos, sunyi módszerrel az volt a szándéka, hogy Magyarországot valami kiváló országnak állítsa be, ahol nincsenek mocskos börtönök, ahol jól bánnak a rabokkal (lásd Budaházy és a többtucat politikai fogoly) és nálunk nem félnek az emberek. Ezzel szemben a valóság az, hogy Boliviában valóban szabad élet van, mióta indián elnöke és nemzeti vezetése van az országnak. Hát ez fáj nagyon a zsidóknak. Mi van nálunk? Kosz, mocsok, szemét mindenütt. És zsidóterroristák. De nem a magyarok hibájából öntött el bennünket a szemét, hanem a nálunk élősködő idegen söpredék kultúrájából fakadóan. Boliviában nem voltak terroristák, csak olyanak, akik az országot szét akarták szakítani. Ehhez nekik valódi terroristák kellettek. Hát jöttek Magyarországról. S még egy nagy különbség van Magyarország és Bolivia között. Nem Boliviából jöttek hozzánk a terroristák, hanem Magyaroszágról mentek oda zsidóterroristák, akik aztán a magyar nevet bemocskolták. El fog jönni az idő, amikor a boliviai nép is megtudja azt, hogy a magyarok nem azonosak azzal a nemzetközi kalandor bandával, akik odamentek felforgatni az országot. Képek: az ártatlan informatikatanárról
El Choco „Nyolc nap alatt több mint 24 órát töltöttem Latin-Amerika aránylag szegény országa, Bolívia legfurcsább, leghírhedtebb fegyházában. Az ott raboskodó Toásó Előddel beszélgettem. Egymástól tíz kilométerre nőttünk fel, de az erdélyi Sóvidéktől tizenkétezer kilométerre találkoztunk először egy börtönben. Pár napra önkéntes segélymunkássá vedlett újságíró és terrorizmussal vádolt informatikatanár különös találkozása volt ez abban a nekünk nagyon idegen, kegyetlen világban.” Lukács Csaba La Paz-i riportja (21., 24-25. oldal) Lapunk hétfői és keddi számában további részleteket tudhat meg az olvasó a Tóásó-ügyről: Ellátogattunk Santa Cruzban abba a szállodába, ahol a bolíviai rendőrség rajtaütésén Eduardo Rózsa-Flores és három társa életét vesztette. Tóásó Elődtől megtudjuk, mi történt azon a végzetes éjszakán. Fény derül arra is, hogyan lett a volt bolíviai elnök kábítószer-kereskedelemért lecsukott fia Nagy Feró-rajongó a San Pedro börtönben. (MN)
