2009. június 5., péntek

JÚNIUS 5 – LESZERELTÉK A CSALÓ TARTOMÁNYT



Luis Arce (képen) gazdasági miniszter tagadta, hogy Tarija tartomány költségvetését csökkentették volna. Cáfolta a tartomány kormányzójának Mario Cossíonak azon állítását, hogy 2009-ben nem teljesíti a kormány ennek a tartománynak a költségvetését. Jelezte a miniszter azt, hogy ez az ügy elsősorban egy politikai kérdés, amelyet Tarija vezetői csak ürügyként használnak föl a támadásokra. Arce kifejtette, hogy a költségvetésük megmarad, hiszen ezt jóváhagyta a bolíviai pénzügyi tárca az összes állami intézménynek, az országban. Megjegyezte, hogy ez a költségvetés Bolivia történetében példátlan nagyságú, hiszen a Kongresszus 2009-ben az állami beruházásokra 1800 millió dollárt biztosított. Másrészt, indokoltnak tartja azoknak a parasztoknak az igényét is Tarija tartományban, akik már 15 napja lezárták az országutakat tiltakozásként, mert nem kapnak elég pénzt a helyi tartománytól. Arce miniszter azt mondta, annak ellenére, hogy nemzetközi pénzügyi válság van, a költségvetés a kilenc bolíviai tartománynak 12 milliárd boliviai pénzt biztosítanak folyamatosan. A hivatalos adatok szerint Tarija tartománynak a legtöbb bevételi forrása az olaj jövedelemből származik.