2009. június 18., csütörtök

JÚNIUS 18 – TÓÁSÓ RÁSZORUL A SEGÍTSÉGRE



Az alábbi kacagtató hírt a Komárom-Esztergom megyei kommunista napilap a bűnügyi rovatban közölte („kék hírek”).


Bolívia/Hollandia. Tóásó Előd, a Bolíviában letartóztatott (korábban Tatabányán tanító) magyar férfi segítséget kaphat Hollandiából is. A Holland Parlament Külügyi bizottságának jegyzője kijelentette: hamarosan tárgyalnak az európai polgárok emberi jogainak megsértésével kapcsolatos bolíviai ügyről, hiszen - ahogy arról a KEMMA.hu-n is beszámoltunk - a bolíviai hatóságok kommandósai fegyveres támadást indítottak egy Santa Cruz-i szállóban tartózkodó öt európai ellen, akik közül hármat kivégeztek. (24 ÓRA, jún.18)

NEVETSÉGES HÍRADÁS

A fenti lap munkatársai nagyon jól tudják, hogy mivel vádolják Tóásót, de úgy tesznek olvasóik számára, mintha őket ez egyáltalán nem érdekelné. Csak annyit tudni meg, hogy öt európai ellen támadást intéztek (miért?) , akik közül hármat lelőlőttek (miért?). A lap éppen a lényeget, a tetteiket hallgatja el. Ami Tóásót illeti, bizony rászorul a segítségre, ha be akarja bizonyítani ártatlanságát. Már az első kérdésnél fönn fog akadni, hogy mit keresett Boliviában? Miért lett jóbarátja Rózsa-Edukának? Reméljük, hogy a hollandok kiderítik azt is, hogy Tóásónak ugyan milyen jogait sértették meg? Aztán rátérhetnek arra is, hogy a Tóásó-féle terrorista banda Boliviának milyen jogait sértette meg? Persze figyelemmel kisérjük a holland jogvédők tevékenységét is. Kép: Tóásó kedvenc fegyvereivel