2009. június 25., csütörtök

JÚNIUS 25 - MORALES AZ ENSZ-BEN

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerdai közgyűlésén Miguel d'Escoto elnök elismerte hogy egy új jövőképen alapuló világot kellene építeni. Morales boliviai elnök felszólalásában elmondta, hogy mindannyian a Föld fiai és leányai vagyunk. Ma már a nők is egyre jobban tudatában vannak annak, hogy mi mindnyájan a Földhöz tartozunk. Amint ahogy már számos alkalommal figyelmeztetett az elnök, hogy a Föld nélkül nem tudunk élni, tehát eszerint kellene élnünk. A New York-i ENSZ palotában pénteken tartott gyűlésen a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válságról is szó esett. Morales többek között kifejtette, hogy a világban nem annyira az életmóddal van a baj, hanem az emberiség jövőjével, mert nagy a tét. Az önzés miatt a természettel foglalkozók rendszeres támadást intéznek a Föld ellen és emiatt mély társadalmi egyensúlyvesztések alakulnak ki. Azt hiszem ami most történik a világban már elérték a végső határt a pusztításokban. Az a helytelen út amin most jár az emberiség jár oda vezethet mint amikor a dinoszauruszok is kihaltak. Sürgette, hogy az alternatív módon kedvezőbb emberi életet kellene biztosítani S ezt csak társadalmi igazságossággal, szolidaritással lehetne elérni, amelyről tudja, hogy nemcsak az ő véleménye a világon.. A mi feladatunk az lenne az embereknél, hogy a gyámkodjunk, gondnokoskodjunk felettük ? - kérdezte. A rövid és középtávú céloknak azt javasolta, a felelős kormányok a szűkös természeti erőforrásokkal úgy gazdálkodjanak, hogy az erőforrások értékeit is tiszteletben tartják. Azt is javasolta, hogy bővítsék a demokráciát valamennyi kapcsolatnál és intézménynél. Legyen egy erkölcsi minimum, valamint egy elképzelés a szellemi-lelki világ megőrzéséről. Április 22-én az ENSZ Közgyűlése nemzetközi nappá nyilvánította a Földanya Napját (Mother Earth), mert elfogadják a boliviai elnök benyújtott javaslatát, amelyet közel 60 nemzet fogadott el. (ABI,jún24) Kép: korábbi felvétel