2009. június 29., hétfő

JÚNIUS 29 - PUCCS HÁTTERE HONDURASBAN

Kép: katonák tartóztatják le a törvényes hondurasi elnököt

A rendkívüli ülésre egybegyűlt parlament azzal indokolta Zelaya menesztését, hogy az államfő megsértette az alkotmányt, más törvényeket és bírói ítéleteket. Zelayát vasárnap reggel tartóztatták le otthonában, majd akarata ellenére Costa Ricába szállították. Kormányzati források közlése szerint legalább nyolc minisztert is őrizetbe vettek. A parlament először Zelaya állítólagos lemondásáról szavazott. Eduardo Reina, az elnök személyi titkára azonban hamisnak nevezte azt a levelet, amelyet állítólag Zelaya küldött a parlamentnek lemondását bejelentve. A továbbra is Costa Ricában tartózkodó Zelaya maga is kategorikusan cáfolta, hogy lemondott volna tisztségéről. Ezután került napirendre a múlt héten csütörtökön felállított parlamenti vizsgálóbizottság jelentése, amely kimondta, hogy az államfő a népszavazás kiírásával megsértette az alkotmányt, más törvényeket és bírói ítéleteket. A referendumon Zelaya elképzeléseiről - alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása az egyszeri, négy évre szóló elnöki mandátum korlátozásának felülvizsgálata céljából - mondhattak volna véleményt a szavazók; a vasárnapra kiírt népszavazás azonban elmaradt. A jelentés alapján a parlament egyhangúan megszavazta Zelaya felmentését, majd Micheletti kinevezését. Micheletti 2010. január 27-ig, azaz Zelaya mandátumának lejártáig töltené be ideiglenesen az államfői tisztséget. A közép-amerikai országban elvileg idén november 29-én tartanak elnökválasztást. Az eskütétel előtt mondott rövid beszédében Micheletti azt ígérte, hogy létrehozza "a nemzeti párbeszéd és megbékélés kormányát", és az alkotmány előírásainak megfelelően cselekszik. A nemzetek közössége, kezdve a latin-amerikai országoktól Spanyolországon keresztül az Egyesült Államokig és az Európai Unióig, egyhangúan elítélte a hondurasi elnök elleni fellépést. Hugo Llorens, az Egyesült Államok hondurasi nagykövete leszögezte, hogy Washington visszautasítja a Zelaya elleni katonai puccsot, és csak őt ismeri el államfőként. Az Amerikai Államok Szervezetének állandó tanácsa elítélte az "államcsínyt", és követelte Zelaya "azonnali és feltételek nélküli" visszatérését a hatalomba. Zelaya hívei tüntetést tartottak vasárnap az elnöki palota előtt a fővárosban, Tegucigalpában. Lövések is eldördültek, de nem tudni, hogy ki lőtt és vannak-e sebesültek. A fővárosban kikapcsolták az áram- és telefonszolgáltatást, valamint nem sugároznak a televíziók és rádiók. A közintézményeket katonák őrzik, az utcákon páncélosok cirkálnak, s lezárták a nemzetközi repülőteret is. Micheletti vasárnapra és hétfőre éjszakai kijárási tilalmat vezetett be. Zelaya Nicaraguába utazott, ahol több ország és regionális szervezet vezetői tanácskoznak a hondurasi válságról. Honduras ideigelenesen kinevezett elnöke óva intette venezuelai kollégáját, Hugo Chávezt attól, hogy beavatkozzon Honduras ügyeibe, s hangsúlyozta, hogy a fegyveres erők készen állnak az ország védelmére. Televíziós beszédében Micheletti elmondta: úgy hallotta, hogy több zászlóaljnyi katonát mozgósítottak Honduras határain kívül a beavatkozás szándékával. "Nem javaslom senkinek, hogy ilyesmihez vegye a bátorságot, mert fegyveres erőink készenlétben állnak, hogy megvédjék az országot" - mondta a hatalomból vasárnap eltávolított Zelaya helyére kinevezett politikus helyi idő szerint hétfőre virradó éjszaka. Micheletti elutasította azt az értelmezést, hogy puccs történt volna Hondurasban, arra hivatkozva, hogy „egy puccs vérontással jár, de itt (Hondurasban) egy csepp vér sem folyt”. Chávez korábban kijelentette, hogy „meg kell leckéztetni” azokat, akik eltávolították a hatalomból Honduras elnökét. Felszólította a latin-amerikai kormányokat a regionális szabadkereskedelmi övezet (ALBA) tagjainak vasárnapi rendkívüli értekezletén, hogy reagálásukat ne korlátozzák a nyilatkozatok szintjére. Chávez hangsúlyozta, hogy Venezuela népe és hadserege szolidaritást vállal Hondurasszal, azt azonban cáfolta, hogy mozgósítani kezdték volna a venezuelai csapatokat.
(NOL,jún.29)
A Népszabadság elhallgatja, hogy mi volt a háttere a puccsnak és kik főzték ki ezt a puccsot?