2009. június 24., szerda

JÚNIUS 24 – TÖBBFÉLE HÍR BOLIVIÁBÓL

Evo Morales elnök a Nemzeti Rendőrség megszületésének 183 évfordulóján elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek meg kell őriznie azt a szerepet, hogy megvédje az ország egységét a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és a szeparatizmus (elszakadás) ellen. Ezeken a területeken több eredményt sikerült elérni az elmúlt időszakban. Elismerte a rendőrség erőfeszítéseit a terrorista szeparatista csoportok április 16-i felszámolásában, amelyet Rózsa-Flores Eduardo vezetett. Sikerült felszámolni több kokaingyártó üzemet, mely bűncselekmények veszélyesek voltak a közbiztonságra. Morales azt mondta, hogy a rendőrség feladata nagyon nehéz, de amikor a védik a rendőrség egységét akkor ezek az intézkedések bizonyítják, hogy ez a munka sokkal hatékonyabb lett, az ország biztonsága érdekében. Ami a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelmet illeti, azt hangsúlyozta, hogy ezek az intézkedések bebizonyították, hogy elegendőek ahhoz, hogy csökkentsék a bűnözést. Anélkül, hogy szükséges lenne külső, külföldi korlátozásokat elrendelni. Egyben köszönetet mondott a nemzetközi együttműködéseknek, amelyek az ország ügyeibe való beavatkozás nélkül történtek. (hazafiasradio, jún.23) Kép: elnöki beszéd

VONAKODNAK A BŰNÖZŐK

A terrorcselekményekmények kapcsán nyomzó főügyész két bűnözőnek adott ki idézést vallomásra július 2-re, de nem hajlandók több hét óta sem megjelenni. David Sejas -ról és Alfredo Saucedo-ról van szó. Azért nem hajlandók idézésre menni, mert ez sérti az ő emberi jogaikat és nem ismerik el azt, hogy közük lenne a Rózsa-Flores ügyhöz. Egy másik meg azért nem ment el az idézésre, mert az ügyvédje influezát kapott. Ezek a bűnözők meg Soza szerint külföldre menekültek: Hector Laguna, Luis Hurtado, Hurtado Lorgio Vaca és Pedro Pedraza. Persze ezen nevek mellett még más bűnözők is külföldre szöktek korábban. (laprensa nyomán, jún.23) Kép: Sejas



TÓÁSÓ ÜGYVÉDJE


Tóásó Előd ügyvédje, Rigoberto Paredes (képen) tegnap azt mondta, hogy egy dokumentáció készül, amelyet nemzetközi fórumokra kivánnak eljuttatni, amelyben azt próbálják előadni, hogy Tóásónak semmi köze nem volt a Rózsa-Flores -féle terrorista bandához. Az mondta az ügyvéd, hogy már találkozott Bolivia EU-s nagykövetével, s elpanaszolta neki, hogy megsértik Tóásó jogát azzal, hogy tárgyalásra akarják vinni. Ezen kívül egy sor elkövetett visszaélésről beszélt, amelyet az ügyészek, a parlamenti vizsgálóbizottság és a bírói testület elkövetett. (laprensa nyomán, jún.23) Kép: jobbra Parades