Az alábbi könnyfakasztó, ellentmondásokkal tűzdelt beszámolót
a Székely Hírmondó nevű netes oldalon olvastuk.
„Nem tagadom, a torkomban dobog a szívem, amikor odaérünk a börtönkapuhoz. Elõdhöz nem a fõbejáraton, hanem oldalt lehet bejutni olyan keskeny ajtón, amilyenen nehezen férne be egy vállasabb ember. Már az elsõ szûrõn fennakadunk: a fegyveresek ránk mordulnak, hogy nem szabad bemenni szájvédõ maszk nélkül.”
Nem értjük, hogy egy látogatónak miért kell izgulnia? Izgulnia csak annak kell, akinek erre oka van.
„Odabent kopott asztalra kell kitenni szemrevételezésre a fogvatartottnak hozott holmit. Mindent alaposan megtapogatnak, kinyitnak, belenéznek.”
Ezt is bizonyára emberjogi sértés vették a látogatók? Mivel minden ilyen intézményben, az egész világon ez a szokás.
„Nem egyedül érkeztem: alkalmi tolmácsom ugyanaz a magyar hölgy – nevezzük Évának –, aki az itt fogva tartott Tóásó Elõdnek segít a kihallgatások során: az erdélyi származású, magyar állampolgárságú informatikatanár fiatalembert terrorizmussal és az államelnök, Evo Morales elleni merényletkísérlettel vádolják.”
Ha valaki magyar és közismert, elhíresült szereplő ügyében tolmácsol, akkor miért titkos a neve? Lehet, hogy a tolmácshölgy sem magyar? És a szegény erdélyi magyarok azt sem tudhatják meg a cikkből, hogy a fiatal tanár mit keresett Boliviában?
„Éva több mint két évtizede jött férjhez ide; jövendõbelijét magyar egyetemen ismerte meg. Nem óhajt szerepelni sem a helyi, sem a magyar médiában.”
Ha valaki nem akar szerepleni a sajtóban, akkor mégis miért említik meg? Ez is ellentmondás.
„Motyónk felleltározása után következik az alapos testi motozás tetõtõl talpig, a zsebek tartalmának kipakolása – mobiltelefont, más elektronikai eszközt nem lehet bevinni. Intik, hogy mehetünk tovább, ahol újabb szûrõ elé kerülünk: egy marcona fegyveres elkéri a személyi okmányainkat (ezeket csak a távozáskor kapjuk vissza), majd akkurátusan bevezeti egy nagy könyvbe, kihez, mikor és milyen jogcímen jöttünk, valamint hol lakunk, és meddig szándékozunk itt maradni. „
Már megint az emberi jogaikba gázoltak a boliviai hatóságok. Bezzeg amikor a tanárúr kiutazott, akkor nem voltak marcona fegyveres őrök. Erről jut eszünkbe. A hazai sajtóban egyetlen sort sem olvastunk arról, hogy a tanár úr milyen papírokkal? Milyen címen? Milyen járművön? Milyen útiokmányokkal? És milyen pénből utazott a távoli országba? Úgy látszik ezeknek az apróságoknak senki sem lohol utána a hazai sajtóban.
„Riadtan nézek Évára, aki már láthatóan megszokta ezt a procedúrát – én mindenesetre úgy érzem magam, mint valami mellékszereplõ egy lebukott drogkereskedõkrõl szóló B kategóriás filmben. „
Miért kell riadozni egy olyan látogatónak, aki erre hivatalos engedély kapott?
„A terem, ahol ácsorgunk, hasonló egy ózdi panelház alagsorához – itt is vagy huszonöt éve festettek utoljára. „
Csak gyanítjuk, hogy a színes fantáziájú lapíró nem ózdi panelben tengeti életét és az ózdi viszonyokról nem személyesen kellett megismerkednie. Miközben a beszámoló bevezetőjében Boliviát szegényes országnak festi le, eközben előjön ezzel az ózdi sötét képpel. Persze, mert Magyarországon a börtönöket minden évben újrafestik, hogy az EU-szabványoknak megfeleljenek. Reméljük, hogy a lapírónak esetleg felkelti az érdeklődését Budaházy György börtönviszonyai is. Akit pusztán a nézetei miatt csuktak le.
„La Paz legmagasabb és legalacsonyabb lakott pontja között csaknem egy kilométer a szintkülönbség! –, odalent pedig hatalmas dugó, mert a városközpont legforgalmasabb utcáját, a Pradót vasárnaponként lezárják a függetlenség kivívásának kétszázadik évfordulóját ünneplõ rendezvénysorozat miatt.”
Na tessék! Nemcsak Judapesten, a Bűnös Városban, hanem La Pazban is közlekedési dugó van. Szerencsések a boliviaiak, mert a szabadságuk 200-dik évfordulóját ünnepelhetik, mi meg itt nyögünk a cionista-gloalista mocsokban. Azért Boliviában bíztatóbb a jövő, mint nálunk.
Valamit azért nem értünk. Ha telefont, technikai eszközöket nem lehetett bevinni a börtönbe és még motozás is volt, akkor hogyan készülhetett kép a celláról?
